HU / EN

A SZATMÁRI MÚZEUM TÖRTÉNETE

2011. június 29.

A SZATMÁRI MÚZEUM TÖRTÉNETE

Közép-Európa legnagyobb szekér- kocsi- hintó és szángyűjteménye

A Szatmári Múzeum története

 

            Mátészalkán csak igen későn alakultak ki önálló múzeum létrehozásának feltételei. A múzeum alapításának első gondolatára csak a második világháború kitörése előtti időkben került sor. Ekkor néhány fiatal értelmiség az itt gyűjtő etnográfus Móricz Zsigmondra , Luby Margitra, Csűry Bálintra hivatkozva vetette fel a mátészalkai múzeum alapításának gondolatát, azonban pénz hiánya miatt erre nem kerülhetett sor. 1956-ban az újabb demokratizálódási folyamat részeként, azzal párhuzamosan ismét újraéledt a múzeum létesítésének igénye. A múzeum nem hivatalos, hanem magán kezdeményezésből, Márton Árpád gimnáziumi tanár lelkes munkája révén jött létre. Tanítványai segítségével erőteljes és eredményes gyűjtőmunkába fogott. Mivel a gyűjteménynek nem találtak megfelelő otthont, ezért a gimnázium alagsorában helyezték el. Megfelelő épület hiányában azonban, anyagát nem tudta szakszerűen raktározni, még kevésbé kiállítani. Mindezt látva a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztálya 1963-ban a gyűjteményt Szatmári Múzeum néven egyrészt államosította, másrészt tájmúzeummá minősítette. Ennek ellenére az akkorra már jelentős mennyiségűvé váló gyűjteménynek mégsem tudtak megfelelő helyet találni. A helyzet akkor vált igazán tragikussá, mikor Márton Árpád ezt a helyzetet megelégelve elhagyta Mátészalkát. A sok alkalmi hurcolkodás, az alkalmi megoldások egyrészt megakadályozták  a gyűjteménygyarapodást, másrészt a már meglévő anyagok sérüléséhez vezettek. Így a gyűjteményt elszállították Mátészalkáról és ideiglenesen Vaján helyezték el.

Végül 1973-ban történt meg a kedvező fordulat a Szatmári Múzeum életében, amikor a helyi vezetők elhatározták a gyűjtemény méltó elhelyezésének megoldását. 1974. július 1-én főállású múzeumigazgatóvá nevezték ki Farkas Józsefet. A Szatmári Múzeum 1974 végén beköltözhetett jelenlegi helyére, a Kossuth utca 5. számú emeletes épületbe, ami korábban – Péchy-palota szecessziós épülete – főispáni lakás volt.

            A múzeum kapuit először 1976-ban nyitotta meg az érdeklődők előtt. Dr. Farkas József az épület birtokbavétele után gyors gyűjteményfejlesztő munkába kezdett, melynek során visszahozta Vajáról a korábban odaszállított anyagokat és néprajzi gyűjtő és feldolgozó tevékenységre specializálódott.

            A múzeum a századelő paraszti élet mindennapjainak fontos kellékeit kutatta fel, s gyűjtötte össze. Dr. Farkas Józsefnek ötlött eszébe először, hogy összegyűjtse a Szamoshát, a Tiszahát, az Erdőhát és az Ecsedi-láp falvainak régi szekereit, ezzel az országban elsőként szekérmúzeumot rendezett be.

            A múzeum tágas udvara lehetőséget kínált arra, hogy a szatmári félereszek, színek mintájára közlekedési eszközök tárolására, félszabadtéri kiállításra alkalmas szekérszínek épüljenek meg. 

             A nyugdíjba vonuló Dr. Farkas József helyére 1991-ben Dr. Cservenyák László kapott kinevezést, aki tovább bővítette a gyűjteményt a XIX-XX. században Magyarországon fellelhető kocsik és hintók jellegzetesebb típusaival. E folyamatos gyűjtőmunkának köszönhetően jelenleg közel 100 darabot számláló szekér-, kocsi- , hintó és szángyűjtemény várja a látogatókat.