HU / EN

KÉTKEREKŰ FOGATOS JÁRMŰVEK

2011. augusztus 04.

KÉTKEREKŰ FOGATOS JÁRMŰVEK

Taligák, bricskák, kordék

Azt a kétkerekű szerkezetet, amelyet a ló két rúd közé fogva istráng segítségével húz, taligának nevezzük. A teherszállításra használt kétkerekű neve kordé.

Közlekedési eszközeink között a kétkerekű taligának Nyíregyházán és a hozzá tartozó tirpák bokortanyákon volt jelentős szerepe. A tirpákok inkább talyigának nevezték. A nyíregyházi taliga sokkal karcsúbb, mint a debreceni kiállása könnyebb, világosan érzékelteti, hogy homoktalajra szabott. A Nyírségben a taligát mindig homoki járműnek tartották.

Nyíregyházán és környékén két taligatípus volt használatos, mely mind külsőre, mind a használat szempontjából különbözött egymástól.

 Az egyik az úgynevezett paraszttaliga volt, amelyet a városi fuvarosok használtak. A másik a féderes taliga, amelynek két változatát ismerték. Az egyik a tanyai gazdák által használt gazdataliga, helyi nevén liderka, a másik a városi személyszállító taligások által használt fiákertaliga. Ezek közül a paraszttaliga a legrégebbi típus. Használatbavételkor fűzfavesszőből font kast helyeztek a lajtorják közé. A kast hátul lánccal vagy kötéllel rögzítették a lajtorjához, hogy menet közben le ne csússzon. A paraszttaligának nincs saroglyája.

A paraszttaligát csak a város szélén lakó, egy lovat tartó kisgazdák használták, akik a földművelés mellett fuvarozással egészítették ki keresetüket. Paraszttaligájuk segítségével mindent szállítottak: az építkezésekhez homokot, téglát, vályogot, földet, épületfát, zsákot, szemetet.

A jobb módú gazda rangján alulinak tartotta, hogy ilyen paraszttaligán közlekedjen. Ez alól az általános folyamat alól a nyíregyházi taliga sem vonhatta ki magát. A jobb módú parasztgazdák felsőbb úri rétegek (katonatisztek) közvetítésével  megismerkedtek a féderrel ellátott versenykocsival. Látták, hogy a féder nagymértékben csökkenti a rázkódást. A helybeli kovácsmesterrel ennek mintájára hamarosan fel is szereltettek próbaképpen egynéhány paraszttaligára ilyen fédert, s a kísérlet be is vált: a paraszttaligából díszesebb féderes taliga lett.

A féderes taligát a nagygazdák tették közkedveltté, akik a városban viseltek hivatalt, ott is laktak, és tanyájukat ezeken a gyorsan járó féderes taligákon közelítették meg. A nagygazdák példáját csakhamar a kisebb városi gazdák is követni kezdték. Nekik azonban nem lévén sok földjük, a féderes taliga kitűnő kenyérkereseti lehetőséget biztosított a fuvarozás révén. A tanyákon viszont még akkor is csak paraszttaligát használtak, amikor a városban már csak csaknem minden gazdának féderes taligája volt.

Amint azonban a városi gazdák közül mind többen és többen kiköltöztek a tanyákra, velük együtt kiköltözött a féderes taliga is. Ezek azonban már sokkal díszesebb és csinosabb kiállításúak voltak, mint az eredeti féderes taligák. Az ülését kényelmesebbé tették az oldalát pedig esztétikus ráccsal látták el. Ezt a formát már gazdataligának hívták. A gazdataliga nem elsősorban személyszállító eszköz volt, mint a városi fiáker, hanem részben teherszállító jármű. Ez a körülmény magyarázza meg népszerűségét a nyíregyházi tirpákok között.

Korábban minden féderes taliga zöld színű volt, akárcsak a paraszttaliga vagy a szekér. Körülbelül az 1880-as, 1900-as években festették először sárga színűre, s ezután ez a szín vált divatossá.

Szabolcs megyében Nyíregyházán kívül Nagykállóban és Újfehértón voltak hivatásos személyszállító taligások, azonban a féderes taliga mint népi jármű sehol sem vált úgy általánossá, mint Nyíregyházán.

A nyíregyházi taliga fejlődéséből világosan kitűnik, hogy az életkörülmények, az életmód, a táj átalakító hatása az egyes tárgyakon formailag milyen változásokat idézhetnek elő. Láthatjuk, hogy egy és ugyanazon jármű egyes helyeken az élet kényszerítő ereje folytán eredeti formájában maradt fenn, másutt ugyanaz a jármű a szükségszerűség szerint továbbfejlődött, kényelmesebb, tökéletesebb lett. Az átalakulásban jelentős szerepe volt a magasabb kultúrrétegek befolyásának is. A nyíregyházi féderes taliga ezeknek a kereszteződéséből született meg: a magasabb úri körök szerszámanyaga leszállt a nép közé és ott a nép ízlése és szükségletei szerint átalakult.

Ennek közlekedési eszköznek a használatáról így ír Krúdy Gyula A tiszaeszlári Solymosi Eszter című művében:

„A nyíregyházi talyigásról már mondtuk, hogy úgy hajt, mint a római cirkuszban hajtottak egykor. Remek lovával, kétkerekű szekerével – bármily útra vállalkozik a talyigás. Itt, a lótartó emberek hazájában, Szabolcsban a talyigás a kocsisok virtuóza. Azon se lehetne csodálkozni, ha a nyíregyházi talyigás egyszer a város északi határában levő erdő tölgyfáinak a koronáin hajtana, de ha a „lutheránus” toronyba hajtana fel: az se volna rendkívüli. És mindezt két hatosért, azaz egy húszkrajcárosért, mert a városi kapitányság ezt a legnagyobb honoráriumot állapította meg a talyigásnak. Talán, ha azt parancsolnák neki, hogy a nyíregyházi piacról a másvilágra hajtson el a maga húszkrajcárosáért: a talyigás akkor is szó nélkül engedelmeskedne.”

 „Minden nyíregyházi talyigásnak akadt eszlári fuvarja, nem beszélve a hintókról, homokfutó kocsikról, amelyeken az előkelőbb urak utaztak Eszlárra.(Zathureczkyék négyesfogattal, míg a város híres ötösfogatát a törvényszéki elnök úr rendelkezésére bocsátotta Krasznay Gábor polgármester.)

     Korán reggel indultak a kocsik, és körülbelül egy félóra hosszáig csak vágtató talyigásokat lehetett látni a tokaji műúton, akik a porfelhő miatt egymást előzgették. Ekkor mutatták meg a nyíregyházi talyigások, hogy mit tudnak valójában. Olyan versenyfutást rendeztek, hogy minden utazó hálát adott magában az Istennek, amikor ép bőrrel szállott le a kétkerekű alkotmányról az eszlári községháza előtt.”